Fabio,
Akira édesapja kissé görnyedt pózban, kényelmes, mégis elegáns
ruhában ült a dohányzó asztal felett, amit beterített az éppen
aktuális ügyének dokumentációja. Még mindig rendkívül jóképű
férfi volt, sokan ki sem néztek volna belőle egy közel 18 éves
fiút, sőt az sem segítette a dolgot, hogy Aki egyre jobban
hasonlított édesanyjára. Még kisgyermekként kettejük tökéletes
kombinációja volt, fiatal felnőtt korára eluralkodott rajta a
keleti öröksége, így aztán volt is csodálkozás, ha bemutatta a
fiát. Jónevű ügyvédé vált, megengedhette magának azt a
luxust, hogy válogasson az ügyek közül, és csak azt a megbízást
fogadja el, ami szimpatikus volt. Szerette a munkáját, a fia után
rögtön ott volt másodikként a sorban, nem bánta meg tehát, hogy
kilépett érte a hadseregből. Sokszor előfordult, hogy otthon sem
pihent, hanem törte a fejét, így volt az aznap este is. A lakásba
befelé tartó azt láthatta, hogy hol felvett, hogy letett egy –
egy iratot, néha lefirkantott egy megjegyzést is, hogy el ne
felejtse, vastag jogi köteteket forgatott, hogy egyetlen eshetőséget
se hagyjon elúszni. Ez a mostani nem ígérkezett könnyű menetnek,
sok utána járást, figyelmet igényelt és közel sem volt biztos
benne, hogy győzelmet arathat. Az ügyfele a világ legjámborabb és
legnaivabb emberének bizonyult, akinek őszinteségéhez kétség
sem férhet, de sajnos pont ennek köszönhette jelenlegi helyzetét
is. Szépen rászedték, kimosni pedig lehetetlennek tűnt még az ő
tapasztalatával a háta mögött is. Fáradhatatlanul dolgozott,
nagyon szeretett volna segíteni a vétlen áldozaton, azonban
pihenésre is szüksége volt néhanapján, nélküle a legtöbb
emberhez hasonlóan ő sem volt túl hatékony, ezért elhatározta,
még hazavárja fiát, aztán elteszi magát holnapra, de annyira
belemerült egy új gondolat kibontásába, hogy először észre sem
vette a belépő Akit, csak miután a fia ráköszönt döbbent rá a
jelenlétére. Kissé meglepődött, azt hitte később jön a
gyerek, elvégre a legjobb barátja debütáló koncertje volt,
gyanította, hogy még elmennek ünnepelni kicsit. Ahogy ránézett
azonnal észrevetette, hogy a fiúval valami baj történt. Nem volt
az arcára írva, nem vágott szomorú vagy elkeseredett képet, sőt
nem mutatott az égvilágon semmit, inkább csak amolyan apai
megérzés volt. Ugyanakkor az okára nem akart rákérdezni,
egyrészt, mert nem tartotta helyesnek a tolakodást még akkor sem,
ha a fiáról volt szó, másrészt tudta, hogy Akira előbb - utóbb
úgyis kiböki mi bántja köszönhetően a kettejük közt fennálló
bizalmas viszonynak, amit az elmúlt évek során szép lassan
kiépítettek. Épp ezért inkább egy semleges kérdéssel
indított.
- Milyen
volt a koncert? Jól szórakoztál?
- Jó.
Jó volt – bólintott nyomatékosításként Akira, aki időközben
letelepedett a dohányzó asztal mellé, édesapjával szemben,
vigyázva, nehogy összekeverje a fontos iratokat. - Izaya – kunék
nagyon ügyesek voltak, úgy vettem észre a közönség is szerette
őket. Most már csak az a kérdés, hogy a jelenlevő fejesek milyen
állásponton vannak. Ha kedvező a véleményük, akkor hamarosan
megjelenthet az első kislemezük is.
- Nos
ezek remek hírek, büszke vagyok rá, hogy neked is részed van
ebben. Tudod – tette le a férfi a kezében lévő papírlapot –
nem hittem volna, hogy ilyen közeli barátságba keveredsz egy ilyen
típusú emberrel, mint ez a te énekesed. Valahogy nem tűnt
kompatibilisnek a személyiségetek. Örülök, hogy tévedtem.
- Norival is jó a
kapcsolatom. - rántotta meg a vállát a fiú elmélázva és észre
sem véve az ábrándos árnyékot, ami átsuhant apja arcán. Norio
közeli barátja volt, a lakótársuk, nem mellesleg egy ünnepelt
idol. Annak idején édesapja ajánlotta fel, hogy költözzön
hozzájuk, mivel a stúdió, ahol általában a lemezein
munkálkodott szinte a szomszédban volt. Azóta meglehetősen
érdekes családi életet éltek. Norio halálosan élvezte, ha
Fabio vérét szívhatta, a szegény áldozat tiltakozásával pedig
mit sem törődött. Akival valóban remekül kijöttek, sokszor
olyasmikben is tanácsát kérhette, amivel még apját sem szívesen
kereste volna meg, Ugyanakkor Nori szívesen ugratta őt magát is,
sőt nem volt szívbajos, ha arról volt szó, hogy őt használja
fel a Fabio nyugalma elleni támadásokhoz, de ezeket az egyébként
ártalmatlan cukkolásokat leszámítva a fiú tudta, hogy a két
férfi közt szoros kapocs van. Ennek ugyen nevet képtelen volt
adni, de kétségtelenül létezett ez az erős kötelék - Úgy
tűnik van érzékem a művészekhez. Apropó dolgozik még?
- Persze, szólt, hogy ne
várjuk meg, mert későn ér haza.
- Most kicsit csalódott
vagyok. Ígérte, hogy itthon fog várni abban reménykedve, hogy az
úgynevezett barátaim nem engednek el alkoholos befolyásoltság
nélkül és akkor ő kihasználhatja a helyzetet.
- Igen, nekem sem
mulasztotta el megjegyezni, hogy nálad azért lehet előbb és
józanabbul fog hazaérni. Volt szíves azt is kifejteni, ez milyen
tökéletes alkalom lenne arra, hogy kicsit megrontson. - futott át
egy bosszús árny a férfi arcán.
- Hogyan lehet kicsit....
megrontani?
- Ne is kérdezd! - intette
le Fabio gyermekét – Fogalmam sincs és a jövőben sem akarom
megismerni a módját.
A fiú csak biccentett, majd
egy darabig elgondolkodva figyelte a kandallóban barátságosan
lobogó tüzet. Bár a nappalok még melegek voltak, naplemente
idején lehűlt annyira a levegő, hogy valaki, aki sokat ül egy
helyben fázzon, ezért Fabio rászokott az esti tüzelésre. Mivel
nem úgy tűnt a fiúnak egyelőre nincs több mondanivalója, a
férfi ismét a papíroknak szentelte a figyelmét azzal a szilárd
elhatározással, hogy most már tényleg hamarosan abbahagyja ezt az
önkínzást.
- Apa
– szólalt meg meglehetősen soká Aki, mire Fabio akaratlanul is
megrezzent. A fiú még mindig a tüzet bámulta, szinte meredten
figyelte a lángok játékát – Kérdezhetek valami személyeset?
- Persze
– hangzott a válasz szinte azonnal.
- Mikor
anya közölte, hogy nem szeret már többé és nem akar veled
lenni...... mit éreztél? Haragudtál rá?
A
férfi megráncolta a szemöldökét a kérdés hallatán, Akira a
ritkábbnál is ritkábban volt kíváncsi az édesanyjára, nem hogy
a közös múltjukra, de azért készségesen válaszolt.
- Nem,
pontosabban nem azért haragudtam rá, hogy elhagyott engem. Ha csak
engem érintett volna a döntése, akkor azt hiszem egyáltalán nem
érzetem volna iránta egy szemernyi haragot sem. Nézd kisfiam,
szerintem egy ember szeretetét nem lehet kikényszeríteni. Ha a
másik már nem érzi azt, ami miatt engem választott jobb elengedni
békességgel, mint hogy aztán a végén csak az egymás iránt
érzett gyűlölet maradjon. Viszont azzal, hogy egyúttal rólad is
lemondott kivívta ideiglenes ellenszenvem, annak ellenére, hogy
megértettem az indokait, de hát ismersz, képtelen vagyok sokáig
haragudni, nem mellesleg ott voltál te is, miattad ki kellett
alakítanunk egy normális, emberekhez méltó, beszélő viszonyt.
Mára semmi rossz érzés nem maradt bennem iránta, azt viszont
sajnálom, hogy benned igen. Remélem egyszer majd rendezni tudjátok
a viszonyotokat, hidd el, akármit mutat a felszínen neki sem
mindegy, hogy a fia milyen érzelmekkel viseltetik iránta. Szeret
téged a maga módján csak fél közeledni feléd, megkockáztatom
tanácstalan, merre induljon el ennyi év után.
- Néha
felrémlik bennem, hogy anya sokkal boldogabb lenne, ha én nem
lennék.
- Anyád.....
- Ne
mond tovább, kérlek – rázta meg a fejét Akira, ezzel kifejezve
a tiltakozását minden elhangzani kívánó mentség ellen –
Tudom, de te is tudod, hogy igazam van. Nem utálom, nyugodt
lelkiismerettel kijelenthetem, hogy szeretem, már csak azon a jogon
is, hogy ő adott életet nekem, de neki teher a létem, pedig azt
hiszem sok mondanivalónk lenne egymás számára, sok sebet okoztunk
egymásnak. Viszont olyan nehéz elkezdeni pont vele őszintén
beszélni, a múltunk miatt nem merek kezdeményezni, holott
szeretném neki megkönnyíteni, hogy valóban elérhesse az oly
áhított szabadságát. Talán egyszer, ha már mind a ketten készen
állunk rá, megtörténik.
- Ebbe
nem szólhatok bele, a kettőtök dolga, csak nem akarom, hogy egy
szívtelen nőszemélynek hidd, mert nem az. Rengeteg jó
tulajdonsága van, komolyan szerettem, és jó ideig vele képzeltem
el a jövőmet.
- Ő volt a nagy Ő számodra?
- Akkoriban azt hittem igen,
ma meg már azt vallom, hogy nincs ilyen, hogy nagy Ő. Megállók
vannak, ideiglenes állomások. legalábbis így érzem. Aztán ki
tudja, mit hoz a jövő. Van, aki viszont megtalálja az Igazit,
kiköt mellette, mások vagyunk, ki így éli meg ki úgy, az a
fontos, hogy abban a helyzetben boldog legyen, amit választott
magának és másnak se okozzon szándékosan kárt. Tudot nem
tetszel nekem, mióta hazajöttél fura vagy.
- Erről szinte soha nem
beszélgetünk. Anyáról, a kapcsolatotokról, meg a
párkapcsolatokról úgy általánosan. - támasztotta a fejét a fiú
a tenyerébe
- Talán mert eddig nem
mutattál túl sok érdeklődést a téma irányába – mosolygott
rá a férfi, megsejtve a kérdések mögött álló okot, és bár
kicsit szégyellte bevallani, kíváncsi volt, melyik fiú váltotta
ki Akirából ezt a különös hangulatot. Nem volt vak, pontosan
látta, hogy a fia vonzódik Kousukéhez, amit ő maga nem
helytelenített, kedvelte a különös hajszínű fiút, bár abban
nem volt egészen biztos, hogy Aki vonzalma viszonzásra is talált.
Azt is észrevette Izaya – kun milyen tekintettel méregeti a fiát,
ezt sem helytelenítette, hiszen az énekest legjobban farkasbőrbe
bújtatott bárányként tudta volna leírni. A zord külső mögött
egy meglehetősen érző és becsületes szív lakott, éppen ezért
mellette is biztonságban érzete egyetlen gyermekét.
- Igen, mert eddig olyan
egyszerű volt minden, de most....
- Most?
- Bonyolult, zavaros,
félelmetes, nem tudom. Elmegyek aludni. - állt föl hirtelen Aki a
helyéről.
- Akkor jó éjszakát!
- Jó éjszakát, apa!
Bár a fiú úgy gondolta nem
jön majd álom a szemére, alighogy letette a fejét a párnára már
aludt is. Nem álmodott, ugyanabban a pózban ébredt, mint ahogy
elterült előző este. Nem bánta, hogy legalább az éjszakája
nyugalmasan telt, volt elég baja az álmatlanság nélkül is.
Totálisan be volt pánikolva péntek este és ez a pánik nem akart
elmúlni. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha ráfoghatja Izaya –
kunra, az ő hibája, viselje egyedül a felelősséget, de sajnos
vagy szerencsére nem ilyen személyiséggel lett megáldva. Bár a
módját semmiképpen sem helyeselte, értette miért tette azt amit
az énekes. Őrizni egy titkot, ami szép lassan felemészt, őrjítő.
Képtelen volt eldönteni, hogy Izaya – kunt a világ legnagyobb
hősévé avassa, mert ki mert bökni az igazságot vagy a világ
legnagyobb gyávája címet nyújtsa át neki gondolatban, mert ilyen
terhet rakott a környezetére. Nem rá egyedül, hanem a bandájára,
a barátaira, mindenkire, akinek a sorsára ez a bejelentés hatással
lehetett. Magában elhatározta, hogy amint napirendre tér a péntek
este fölött emiatt számol a zenésszel és kipréseli belőle az
ártatlanok felé elhangzó bocsánatkérést. A szombat java részét
ténfergéssel töltötte, semmire sem kötötte le tartósan a
figyelmét. Próbálkozott olvasással, de a második mondat értelme
sem jutott el az agyáig. Leült filmet nézni, becsületesen
végigkövette az eseményeket, de a vége felirat után öt perccel
fogalma sem volt, mi a csuda történt a főhősökkel, egyáltalán
éltek vagy haltak, mire megmentették a világot, már ha
megmentették. Nekifogott tanulni, azonban kevés siker koronázta
munkáját, így aztán sarokba vágta a tankönyveket is, inkább
bekapcsolta a zenemasináját, kiválasztotta a legpörgősebb
dalait és hagyta átfolyni magán a gondolatokat. Végül arra
jutott, nem csoda, hogy rosszul érzi magát a bőrében. A
mostanában történetek kiforgatták négy sarkából kis világát,
és ott állt a romok között az után kutatva, mit tudna
megmenteni, amiből lerakhatná új valósága alapjait, de
elképzelni sem tudta, hol kezdje. Olyan érzés volt ez, mintha egy
szobában állna, ami faltól falig tele van szórva mindenféle
lomokkal, őt pedig arra kérnék, hogy takarítson ki, de azt sem
tudja hova kapjon, melyik végéről kezdje a munkát. A gyomra
korgása vetett véget töprengésének, rájött, hogy már este
van, és egész nap nem ment le egy falat sem a torkán, valahogy
elfelejtkezett róla. Gyorsan összeütött némi vacsorának valót,
mire végzett hazaérkezett az édesapja is, így kettesben
fogyaszthatták el az ételt. Szeretett főzni, viszonylag hamar
megtanulta, gyakran gyakorolta is ezen tudományát, mivel Fabio
elfoglalt ember volt, saját maga gondoskodott róla, hogy apját
egy nehéz munkanap után finom falatok várják itthon.
Lefekvéskor a fiú
rezignáltan állapította meg, hogy hiába szánta rá szinte az
egész napot a problémája megoldására, nem jutott előrébb.
Pedig szeretett volna túl lenni rajta, abban reménykedett, ha
döntésre jut eltűnik végre a gyomrából az a kő, amit Izaya –
kun dobott bele. Ennek ellenére örömmel tapasztalta, hogy az
éjszakát megint moccanás nélkül végigaludta, azonban a kedve
semmivel sem lett jobb. A konyhában ott találta édesapját, aki
éppen kihagyhatatlan reggeli kávéját fogyasztotta. Köszönt,
ahogy azt illik jól nevelt népek között, majd nekiállt kakaót
készíteni ami kis híjján tragédiába torkollott, holott
egyáltalán nem volt tehetségtelen szakács. Kétszer futtatta ki a
tejet, tejszínhab helyett túrót, fahéj helyett borsot akart
rátenni, végül Fabio mentette meg a fia vágyott frissítőjét,
ami Akit roppant boldoggá tette, ennek hangot is adott,
majd álmatag tekintettel átballagott az étkező asztalhoz. Apja
már közel sem repesett annyira az örömtől, féltette gyermekét,
ezért Akira életének megóvása érdekében magára vállalta a
reggeli készítését és közben elhatározta, hogy magánélet ide
vagy oda ezt nem fogja annyiban hagyni, ezért étkezés alatt
felvetette egy apa – fia közös horgászat ötletét, hiszen végre
szabadnapja van és már régen nem hódolt ilyen földi örömöknek,
mint a pecázás. Ugyan azt nem kötötte csemetéje orrára, milyen
programot tervezett magának aznapra, nem mintha titkolnivaló lett
volna, dolgozni kívánt, ugyanis rohamosan közeledett a tárgyalás
napja, bár később belátta, hogy nem ártott meg a friss levegő,
hiszen másnap újult erővel és lelkesedéssel veselkedett neki a
munkának. Így esett, hogy a dél már egy, a városukhoz közeli
horgásztó partján találta őket, csendben kapásra várva. Fabio
eleinte bízott a csodás környezet varázsában, hátha szóra
bírja láthatóan aggódó fiát, ez azonban – legnagyobb
sajnálatára – nem következett be, ezért hát nem volt más
hátra, mint előre alapon magának kellett belevágnia a közepébe.
- Aki
– szólította meg az eltűnődő fiatalembert, és bár igyekezett
nem ráhozni a frászt, ez a terve nem járt sikerrel, hiszen Akira
majdnem tóba esett, akkorát ugrott ijedtében – Ne haragudj! -
kért rögtön bocsánatot.
- Nem
gond apa! - mászott vissza az említett a székére – Az én
hibám, kissé elkalandoztam, na meg a lelkiismeretem sem lehet túl
tiszta, hiszen mostanában sokszor járok így. - kockáztatott meg
egy mosolyt.
- Nem
úgy ismerlek, mint aki direkt keresi az alkalmat a lelkiismerete
ellen való cselekvésre, bár nem mondom, hogy nem történhet meg.
Néha minden jó vagy épp rossz szándékunk ellenére belesodródunk
különös helyzetekbe. Szóval Akira – kun – pislantott rá
Fabio hamiskásan – belevittek a bűnbe vagy mentél önszántadból,
nem volt szükség nógatásra?
- Nem
igazán tiszta számomra apa, melyik áll fent. És nem tudom
elmondhatom – e neked, mit fogsz szólni hozzám.
- Először
is, eszem ágában sincs kutakodni utánad, azt osztasz meg velem,
amit akarsz és ami szerinted rám tartozik. Másrészt a fiam vagy,
mindenkinél jobban ismerlek, pont emiatt észrevettem, hogy rág
valami belülről, szeretnék segíteni, ami rajtam múlik megteszem,
ez az apák kötelessége. Harmadrészt semmi, tényleg semmi nem
változtathat a köztünk lévő kapcsolaton, nem vagy képes
olyasmit mondani nekem, aminek meghallgatása után habzó szájjal
kitagadnálak a családból.
- Akkor
nyugodt szívvel bevallhatom, hogy az elmúlt években szorgos
munkával a keresztapa címig jutottam, s a kezemben van a helyi
alvilág.
- Kölyök
– morrant a férfi, amolyan ezzel nem kéne viccelni stílusban, de
vette a lapot – Nos, drága fiam, ettől függetlenül szeretlek,
minden héten számíthatsz a látogatásomra a börtönben, sót
viszek neked finom házikosztot is, mi több kiharcolom számodra a
legenyhébb ítéletet, de meg kell értened, a munkám bizonyos
kötelezettséggel jár.
- Hálás
vagyok – nevetett a fiú az apjával, majd ismét komolyság uralta
el vonásait – Apa, mit tennél, ha a legjobb barátod bevallaná,
hogy szerelmes beléd, tenné a veled egyező nemének és jó pár
fül -és szemtanú dacára kockáztatva ezzel mindent, amiért eddig
olyan keményen dolgozott.
- Kapna tőlem egy
jobbegyenest mindenek előtt, amiért ilyen lehetetlen szituációba
sodort. Aztán attól függ.... mit érzek iránta. Ha képtelen
lennék túllépni a barátságon és a velem egyező nemén
egyértelműen nemet mondanék, ami miatt ugyan lehet eltávolodnánk
egymástól, de mivel senki sem sérült idővel helyrehozható
lenne. Ha azonban azon kapnám magam, hogy el tudok vele képzelni
egy közös jövőt és vonzódom is hozzá.... fogós kérdés. Aki
ez nagyon összetett dolog. Nemet mondok és eltemetem a vonzódásom,
marad a viszonyunk a régiben, de akkor pont az az őszinteség
veszik el, ami fontos alappillére a barátságnak. Kérdés bírnám
– e az állandó alakoskodást, színlelést, esetleg az azzal
járó fájdalmat, ha a másik társra talál. Igent mondok,
szeretők leszünk, élünk boldogan még meg nem halunk, vagy
szakítunk akármilyen okból, de akkor mi lesz a kapcsolatunkkal,
vissza tudunk – e térni a barátsághoz. Jól hangzik ez a
legyünk megint barátok, de számtalan tényező befolyásolja,
hogy valóban így lesz-e, kezdve a két fél személyiségénél.
Van, aki könnyen túllép a múlton és újat kezd és van, akinek
ez nehezen megy vagy egyáltalán nem megy. Soktényezős dolog ez,
alaposan át kell gondolni minden részletét.
- Szóval
képtelenség úgy tenni, mintha meg sem történt volna a vallomás
– dünnyögte a felettébb elcsüggedt fiú, majd hirtelen
tenyerébe temette az arcát – Apa Izaya – kun a koncert végén
volt szíves kifejteni, mit érez irántam. Gondolom holnap már
mindenki ezen fog csámcsogni és kétlem, hogy a helyi sajtó nem
csapna le erre a finomságra, jobb is, ha tőlem tudod meg. És nem
tudom, hogy ez most jobb vagy rosszabb hír, mint ha magamra
vállaltam volna az ország alvilágának irányítását.
- Nos...neked
mindenképpen rossz, ugyanis ez biztos Norio fülébe jut, sőt az
hogy még nem tud róla csak annak köszönhető, hogy kellőképpen
lefoglalja a közelgő országos turné előkészülete. Évekig fog
vele terrorizálni. Ami szörnyű, hogy valószínűleg engem sem fog
kihagyni a buliból, valahogy fel fogja használni ellenem, lelki
füleimmel szinte már hallom, miket fog a fejemhez vágni.
- Óh...
hát ez … tényleg az..... de …. - Akira kissé összezavarodott.
Épp most vallotta be az apjának, hogy egy fiú szinte megkérte a
kezét, szóval legalább egy kis meglepődést várt, némi
zavarodottságot, akár egy cseppnyi szemrehányást, aztán eszébe
jutott, kivel is beszél éppen, így befejezetlenül maradt a
számonkérő mondta, helyette csak egy megállapítás érkezett –
Nincs előtted titkom, igaz?
- Ezt
én nem tudhatom drága csemetém, viszont meglehetősen jó
emberismerőnek tartom magam. Ennek fényében inkább azon
csodálkoztam, hogy nem lépett hamarabb önfejű kis barátod. Mit
tervezel kezdeni ezzel a helyzettel?
- Te
jó ég, ha már ott tartanék, hogy lennének terveim. Pont azért
kérdeztem rá, hogy neked mi lenne a véleményed, hátha meríthetek
belőle némi ötletet a megoldásra. Ez a több szem többet lát
stratégiám, pontosabban együtt több élettapasztalatunk van, mint
nekem egyedül és azt beláthatod, hogy ez egyszer nem fordulhattam
Norihoz, hiszen a „hasznos” menj, döntsd meg és jó alaposan
gyűrjétek össze a lepedőt tanácsaival most nem mennék semmire,
sőt azt hiszem azonnal elájulnék, ha valami hasonlót meghallanék.
- Nos
az én élettapasztalatommal úgy vélem te nem sokra mész
gyermekem, ezért aztán ne is várd tőlem, hogy megmondjam jobbra
vagy balra van a helyes út. Viszont egy tanáccsal szolgálhatok,
neked édes fiam időre és távolságra van most a legnagyobb
szükséged, hogy jobban átlásd a helyzeteted. Miért nem utazol
egy kis időre? A nagyszüleid biztosan szívesen találkoznának
kedvenc unokájukkal, Lucius és Gil pedig örömmel befogadnak, sőt
mi több, Dom is hazajön végre, ma hallottam a hírt, csak még nem
volt időm közölni veled, Ben telefonált, így vele is
találkoznál. Ha szeretnél menni, még ma felhívom őket, és
azonnal elintézem a muszáj papírokat is. Holnap, legkésőbb
holnapután már gépen lehetsz.
Akiban azonnal megszületett
a döntés.
- Nagyon jól hangzik apa,
úgyhogy csörrenj rá a kedvemért a kapcsolataidra a kedvemért,
hogy minél hamarabb repülnék egyet a világ körül.